Az anyaság nemkívánatos velejárói közül nem a felszedett plusz kilók, a plöttyedt has vagy az átalvatlan éjszakák a legrosszabbak. Ezeken viszonylag rövid időtávban lehet változtatni, javítani, alakítani. A legmakacsabb velejárók akár évekig velünk maradnak, levakarhatatlanok és kiirthatatlanok, úgy hívják őket, hogy irreális elvárások. Irreális elvárások magunkkal és a szerepeinkkel illetve azok összeegyeztetésének lehetőségeivel kapcsolatban.
A tökéletes anyakép akár akarjuk,
akár nem, mindannyiunkban ott él.
Ő az, aki egyszerre viszi a vállalkozást vagy a karrierjét, aki emellett kifogástalanul ellátja a háztartást, boldogan mosolyogva neveli a gyerekeit, mindig csinosan és szexin öltözik, férjét kielégítően szereti az ágyban és azon kívül is, kiterjedt baráti társaságával tartja a kapcsolatot és természetesen magára is jut ideje. Teljesíthetetlen közhely, és mégis itt él ennek a nőnek a képe bennünk, üldöz, nyomaszt és bezzeg-anyákat teremt nekünk, hamis példákat mutogat ismeretségi körünkben nekünk, mondván “lám-lám, neki sikerült, neked miért nem?”. A trükkje ennek a Tökéletes Anyaképnek az, hogy fentiekből egyet-kettőt mindannyian tudunk teljesíteni, de az összeset lehetetlen.
Viszont amilyen példákat kiemelünk a környezetünkből,
azokból valóban összeadódik a Tökéletes Anya.
Egyik barátnőnk látványosan csinosan tud öltözködni, a másik beszámol arról, hogy milyen jókat szexelnek férjével, a harmadiknak van türelme az egész napos nyüstöléshez, a negyediknek van ideje arra, hogy koktélozni járjon szombat esténként a csajokkal, az ötödik pedig lazán viszi a vállalkozását a gyerek mellett, sőt, még másoddiplomázik is. Ebből a sok-sok nőből aztán az agyunkban valahogy egyet gyúrunk össze, és nem vesszük észre, hogy a vállalkozás mellé már nem fér bele a háztartás, jó a szex ugyan, de a baráti társaságra már nincs idő, csinos az öltözet ugyan de úgy, hogy van mellé egy jól kereső férj aki sosincs otthon, vagy épp sok idő jut a gyerekekre ugyan, de düledezik a párkapcsolat.
Magunkban meglátjuk a hibákat, más esetében azonban feltételezzük,
hogy a látott pozitívumok mögött ott az összes többi összetevője a Tökéletes Anyaságnak.
Hát ez a nagy kamu, és itt az átverés.
Magunkat ostorozzuk, lelkifurdalásunk van, és úgy érezzük, versenyeznünk kell a többiekkel. Ezért aztán amiben jók vagyunk azt kidomborítjuk egymás előtt, fészbuk vitákban. Egyrészt frusztrálnak bennünket a többiek, ugyanakkor, hogy picit is jobban érezzük magunkat, leszóljuk akit csak lehet, és mutatjuk, mi jobbak vagyunk, de belül mardos a kétely bennünket is, mint mindenki mást. Próbálunk magabiztosnak tűnni, de belül állandóan bizonytalankodunk. A Tökéletes Anya képe esténként ott kísért a fürdőszoba tükörben, amikor még ahhoz is fáradtak vagyunk, hogy kinyomjuk a fogkefénkre a fogkrémet.
Belenézünk a Tökéletes Anya tökéletesen kipihent és kifestett szemébe és várjuk, hogy egy fárasztó nap végén majd csak visszaigazol bennünket, ha nem ő, akkor bárki, akárki, ha már mi magunk nem vagyunk képesek erre. A Tökéletes Anyaság elérésénél úgy tűnik, csak egy nehezebb van: értékelni és elfogadni önmagunkat:
ennyik vagyunk, igyekszünk, küszködünk,
és a legjobbat akarjuk, akárcsak a többiek.
